10 FŐ MÉDIATREND 2025-BEN

Ezek a trendek várhatóan erőteljesen katalizálni fogja a médiaipar változásait.

A dentsu globális kreatív-, marketing- és médiaügynökségi hálózat idén 15. alkalommal tette közzé immár hagyományosnak számító elemzését a következő évre várható médiatrendekről.

A „The Year of Impact” címet viselő kiadvány, amelynek összeállításában a dentsu médiaügynökségeinek, a Carat, a dentsuX, illetve az iProspect cégek szakemberei vettek részt a világ minden tájáról,

tíz fő médiaipari tendenciát

azonosít be, amelyek négy átfogó témakör köré csoportosíthatók:

(1) a generatív mesterséges intelligencia (AI) valós hatóerővé vált,

(2) a történetek egyre kiterjedtebb stratégiai szerepet kapnak,

(3) felértékelődik a minőség, illetve

(4) a technológia és az alkalmazási szokások eltérően oszlanak meg a különböző régiókban.

A dentsu több mint 40 oldalas tanulmánya többek között arra mutat rá, hogy

a médiában is felerősödött az algoritmusok szerepe,

amely az egész iparágat a teljesen célzott, vásárlást generáló, nyomon követhető és automatizált megoldások irányába tereli. A beazonosított

tíz kulcsfontosságú iparági trend várhatóan erőteljesen katalizálni fogja a médiaipar változásait,

a kiadvány pedig abban nyújt támogatást a márkák számára, hogy ezt az új médiakörnyezetet hogyan tudják kihasználni a növekedés és a hatékony hatáskeltés elérése érdekében.

„Az AI nagyon gyorsan integrálódott a média értékláncába, ami alapvetően megváltoztatta az interakciókat a márkák és a fogyasztók között. Ez már az „algoritmusok kora”, melyben a valós értékteremtés már túllépett a kísérletező fázison, és kialakulóban van egy olyan eszközkészlet, melynek bemutatásával igyekszünk stratégiai útmutatást adni azon márkáknak, amelyek ebben az új korszakban is sikeresen helyt kívánnak állni.” – magyarázza Bacsa Gábor, a dentsu ügyfélportfolió-vezetője.

A dentsu elemzésében feltárt 10 fő médiatrend a következő:

Az AI, mint valós hatóerő

Az AI egy induló trendből olyan átalakító erővé fejlődött, amely beépült a napi életbe, forradalmasította a médiatervezést, a tartalomkészítést és a fogyasztói interakciókat is. Az AI által generált mikromomentumok és a dinamikus személyre szabás új lehetőségeket kínálnak a márkáknak arra, hogy a fogyasztókkal elmélyült, értékes kapcsolatokat építsenek ki. Az itt beazonosított fő trendek a következők:

  1. Your Life Powered by AI – Az AI kilépett a chatboxból, ezzel a befolyása a technológia iránt elkötelezettek körén túl immár a mainstream közönséget is eléri.
  2. The Augmented Media Toolkit – A mesterséges intelligencia fokozatosan behatol a teljes média-értékláncba, és ezzel a médiaeszköztár sarokkövévé válik.
  3. A Million Micro-Moments – Ahogy az AI áthatja mind a felhasználók, mind a brandek szokásait, megnöveli azoknak a mikromomentumoknak a számát, amelyek egyedi élményeket képesek biztosítani.

A történetek kiterjesztett szerepe

A történetmesélés lesz a brandek fő eszköze arra, hogy áttörve az algoritmikus buborékot, sikerrel navigáljanak az egyre inkább algoritmusvezérelt médiatérben, hatékony narratívákat létrehozva az okostévéken és más digitális platformokon keresztül.

  1. Power in Niches – A fogyasztók különleges, egyedi érdeklődése, illetve mély rajongása felbecsülhetetlen értékű eszközökké válnak a kitűnni vágyó márkák számára a legkülönfélébb piaci kategóriákban.
  2. Connected Television Gets Real Scale – Az élő tartalomba és a kifinomultabb reklámozási képességekbe történő jelentős befektetések révén a streaming szolgáltatók új lehetőségeket teremtenek a márkasztorik kiterjesztésére.
  3. The Pivot to Algorithm Planning – Az algoritmusalapú tartalom kulcsfontosságúvá válik ahhoz, hogy az egyes sztorik üzleti eredményekké konvertálódjanak.

Felértékelődő minőség

A médiabefektetések növekedésével nő a magasabb színvonalú szolgáltatások iránti kereslet is. A márkák számára prioritás a megfelelő stratégiai partnerségek kialakítása és a prémium tartalmak kidolgozása annak érdekében, hogy kitűnjenek a zajból, ezzel biztosítva, hogy médiaköltéseik azonnali eredményeket és hosszú távú márkaértéket egyaránt generáljanak.

  1. Retail Reshapes Media – A kiskereskedelmi szereplők (Amazon, Walmart, stb.), sőt, a pénzügyi szektor szereplői is aktívan fejlesztik hirdetési képességeiket, amelyek mára sok esetben kiegészítő kísérleti projektből ambiciózus vállalkozásokká nőtték ki magukat. A retail média folyamatosan kétszámjegyű ütemben növekszik, páratlan vásárlói adatokat és eléréseket biztosítva a hirdetők számára: a retail és a média fúziója fokozatosan a médiastratégiák alapelemévé válik.
  2. A Better Supply Chain – Az automatizált (programmatic) hirdetési lánc fejlődése jobb üzleti eredményekhez, a márkák fokozott védelméhez és jobb társadalmi hatásokhoz vezethet.
  3. The Partnership Gold Rush – A streaming és generatív AI szolgáltatók aktívan kötik a partneri és licenszszerződéseket annak érdekében, hogy közösen érjék el a magas minőségű élményekre éhes közönséget. A média, illetve a technológiai szereplők ilyen irányú együttműködési törekvése várhatóan 2025-ben sem gyengül majd.

Eltérő megoszlás

  1. Unevenly Distributed Future – Mivel a technológia és a médiafogyasztási szokások egyenlőtlenül fejlődnek a világ egyes régióiban, a márkáknak eltérő helyi stratégiákat kell alkalmazniuk. A szabályozási, gazdasági és technológiai eltérések átalakítják a globális médiatérképet, a márkáknak pedig fel kell készülniük ezeknek a bonyolult helyzeteknek a kezelésére.

A dentsu 2025-ös médiatrendeket bemutató elemzésének teljes anyagát ITT találod.
( onBRANDS )