A stílus, ha őszinte, mindig tartalmaz egy kis kockázatot – azt a lehetőséget, hogy valaki meglát bennem valamit, amit még én sem mondtam ki. Ez a búvó kis varázs az, ami igazán csábító, és ettől válik az öltözködés számomra egyfajta bensőséges vallomássá, amely nemcsak önkifejezés, hanem nyitott szívű meghívás is.
Egy stílusválasztás ilyenkor olyan, mint egy pillantás, amely épp csak elidőzik valakin, de még napokkal később is visszacseng az emlékezetben.
Vannak napok, amikor nem történik semmi rendkívüli, mégis érzem, hogy bennem valami finoman átrendeződik.
Nem a külvilág elvárásai formálnak,
hanem az a halk belső hang, amely egy szövet simaságában, egy árnyalat finomságában hív haza. Egy ruha nemcsak fed, hanem mesél: olykor rólam, máskor arról, amit épp keresek. Egy anyag nemcsak a bőrhöz simul, hanem a gondolataim közé is belép, és ott marad egy érzés formájában. Egy szín néha nem a szemnek szól, hanem a szívnek, és azt súgja: “itt vagy, élőn, igazán.”
A stílus nem látvány számomra, hanem
egyfajta csendes, benső kommunikáció.
Egy tekintetnyi játék, egy visszafogottan lebbenő szoknya, egy szabás finom iróniája. Mindez nem mutat, hanem mesél és éppen arról, hogy hol vagyok most, és hová szeretnék eljutni.
Egy-egy öltözék
suttogó emlékeket idéz, miközben egy új történet ígéretét is hordozza.
A ruha ilyenkor nem pusztán dísz, hanem egy titok hűséges őrzője: talán egy érintés emléke, vagy egy olyan pillanaté, amely csak az enyém maradt…
( A szerző: Kristína Sárkányová, Innovation-Driven Brand & Digital Marketing Strategist – Fashion Influencer – Ambassador for the Blind & Visually Impaired Community )