Valahol épp most készül egy AI videó arról, ahogy egy táncoló hörcsög énekel egy szivárványon álló banánnak. Pár perc múlva emberek százai nevetnek rajta egy Facebook-csoportban. Holnapra mindenki elfelejti. A bolygó viszont nem.
Az AI egyik legcsodálatosabb tulajdonsága, hogy végre olyan emberek is alkothatnak, akiknek korábban nem volt hozzá eszközük. Olyanok is képeket, videókat, zenéket vagy akár rövidfilmeket készíthetnek, akik soha nem tanultak grafikát, animációt vagy filmkészítést. Ez önmagában fantasztikus dolog. A kreativitás demokratizálódott.
És pontosan emiatt lett az AI az egyik legveszélyesebb technológia is, amit valaha a tömegek kezébe adtunk.
Nap mint nap találkozom AI tematikájú közösségi média csoportokkal, ahol emberek ezrei osztják meg egymással, hogy éppen mit generáltak. Sokszor nincs brief, nincs cél, nincs üzenet. Van, hogy konkrétan annyi a napi poszt témája: “ma nincs tematika, jöhet bármi”.
És ilyenkor elindul a végtelen digitális zajgyártás.
Táncoló zsiráfok. Éneklő banánok. Politikusok macskatestben. “Vicces” AI videók. Végtelen mennyiségű tartalom, amelynek az égvilágon semmi funkciója nincs azon kívül, hogy valaki öt percre megnevettessen vele egy Facebook-csoportot, aztán örökre eltűnjön egy merevlemezen vagy a felhőben.
És itt fontos valamit tisztázni: nem az emberekkel van a baj.
Nem azzal van baj, hogy valaki érdeklődik az AI iránt. Nem azzal, hogy játszik vele, tanulja, próbálgatja. Sőt. Az AI rengeteg emberben felébresztette az alkotás örömét. Ez érték. Ez fontos. A probléma ott kezdődik, amikor az AI-t elkezdjük gondolkodás nélkül használni. Amikor tartalmak százai készülnek pusztán azért, mert “meg lehet csinálni”. Mindenféle valódi cél, értékteremtés vagy felelősség nélkül. Miközben ezeknek az embereknek a túlnyomó többsége valószínűleg nem is sejti, hogy egy-egy teljesen felesleges prompt mögött milyen brutális infrastruktúra dolgozik.
Az AI adatközpontokban működik. Több ezer, elképesztően erős processzoron. A szerverfarmokat folyamatosan hűteni kell, és sok modern rendszer ehhez vízalapú vagy nagy vízigényű hűtési technológiákat használ. Különböző kutatások és becslések szerint akár 50 ChatGPT-kérdés feldolgozása fél liter vizet igényel. Ez durva becslés, modell- és infrastruktúrafüggő szám, nem univerzális szabály. De már maga a nagyságrend is ijesztő.
Most képzeljük el ezt globális szinten. Milliárdnyi napi prompttal. Milliárdnyi képgenerálással. Sokan még mindig úgy gondolnak az AI-ra, mint egy “digitális varázslatra”, pedig valójában az egyik legnagyobb energiaéhségű technológia, amit valaha létrehoztunk.
Egy hagyományos Google-keresés energiaigénye körülbelül 0,3 wattóra. Egy AI-alapú lekérdezés ennek akár a tízszerese is lehet. És bár ezek a számok rendszerenként eltérnek, a tendencia világos: a generatív AI brutálisan energiaigényes.
Annyira, hogy a világ legnagyobb techcégei ma már külön energetikai stratégiákban gondolkodnak miatta. Egyre több szó esik új erőművekről, atomenergiáról, dedikált AI infrastruktúráról. Nem azért, mert “gonosz techcégek”, hanem mert az AI számítási igénye elképesztő. És közben a társadalom nagy része még mindig úgy használja ezt az egészet, mintha semmilyen ára nem lenne. És van egy másik probléma is, amiről még kevesebbet beszélünk: az internet lassan elkezd megtelni AI által generált szeméttel.
Mára gyakorlatilag az emberiség teljes digitalizált tudása rá lett öntve ezekre a modellekre. Könyvek, cikkek, tanulmányok, fórumok, videók, képek, gyakorlatilag minden. A következő generációs AI rendszerek viszont már egyre inkább olyan interneten tanulnak, amelyet részben maga az AI kezdett el elárasztani saját tartalmaival.
Vagyis az AI lassan saját magából tanul.
És ez nagyon veszélyes. Kutatók ezt a jelenséget “model collapse”-nek nevezik. A Nature tudományos folyóiratban megjelent kutatásokban előkerült az úgynevezett “Habsburg AI” hasonlat is: ahogy a belterjes uralkodócsaládok generációról generációra genetikai problémákat örökítettek tovább a sokszínűség hiánya miatt, úgy kezdhet az AI is “elkorcsosulni”, amikor egyre nagyobb arányban mesterségesen generált tartalmakból tanul.
Ennek egyik következménye lehet az AI-hallucináció erősödése.
Az AI-hallucináció nem pszichológiai fogalom. Azt jelenti, hogy a modell magabiztosan állít valamit, ami egyszerűen nem igaz. Kitalál adatokat, forrásokat vagy válaszokat. Nem “hazudik” tudatosan, egyszerűen torz mintákból próbál következtetni. És miközben az internetet elárasztja a digitális zaj, egyre nehezebb lesz eldönteni, mi készült emberi tudásból, és mi egy másik AI-rendszer által generált, újrahasznosított tartalom.
A legnagyobb probléma mégsem technológiai. Hanem társadalmi. Mert nincs edukáció.
Az emberek túlnyomó többsége nem rosszindulatból használja felelőtlenül az AI-t. Egyszerűen fogalmuk sincs arról, hogy milyen rendszereket terhelnek minden egyes prompttal. Nem látják az adatközpontokat. Nem látják a vízhűtést. Nem látják az energiafogyasztást. Nem látják az infrastruktúrát. Csak egy szórakoztató felületet látnak, ami vicces képeket csinál.
Pedig minden prompt egy döntés is.
És ezt nekünk, AI-jal foglalkozó szakembereknek kötelességünk lenne kimondani. A reklámszakma, az orvostudomány, a kutatás, az oktatás, a mérnöki területek ma már gyakorlatilag nem tudják kikerülni az AI használatát. Lehet romantikusan tiltakozni ellene, lehet azt mondani, hogy “én nem használok AI-t”, de közben a piac, a sebesség, a verseny és a gazdasági környezet teljesen más irányba mozog. Ma már rengeteg szakmában az AI nem extra lehetőség, hanem versenykényszer. És pontosan ettől tragikusan ironikus az egész. Miközben tudjuk, hogy az AI brutális erőforrásokat fogyaszt, sok területen már nem lehet nélküle versenyképesnek maradni. Nem az a kérdés tehát, hogy használjuk-e. Hanem az, hogy hogyan használjuk.
Mert óriási különbség van aközött, hogy valaki az AI segítségével orvosi kutatást gyorsít fel, oktatási rendszereket fejleszt vagy valódi kreatív értéket hoz létre, és aközött, hogy százával gyártja a teljesen értelmetlen digitális zajt pusztán azért, mert “vicces”.
Talán ideje lenne minden prompt előtt feltenni magunknak egy egyszerű kérdést: Valóban szükségem van erre? Ez a tartalom hozzátesz valamit a világhoz? Vagy csak újabb energiaégetés egy már így is túlterhelt rendszerben?
És talán az AI fejlesztő cégeknek is fontos szerepük lehetne abban, hogy a felhasználók jobban értsék, mivel jár egy-egy prompt.
Mi lenne például, ha egy képgenerálás vagy hosszabb AI-beszélgetés végén nem csak azt látnánk, hány kreditet használtunk el, hanem azt is, körülbelül mennyi energiát és vizet igényelt az adott kérés?
Mi lenne, ha egy AI platform egy beszélgetés lezárásakor kiírná: „Ez az interakció becslések szerint X mennyiségű energiát és Y mennyiségű hűtési célú vízfelhasználást igényelt.”
Nem azért, hogy bűntudatot keltsen. Hanem azért, hogy láthatóvá tegye azt, ami ma teljesen láthatatlan. Mert amíg az AI-nak nincs “súlya” a fejünkben, addig következménye sincs. Lehet, hogy a technológia fejlődését már nem tudjuk lassítani. De azt még eldönthetjük, hogy teljesen öntudatlanul használjuk-e. Talán a jövő digitális tudatossága nem ott kezdődik majd, hogy mennyire gyorsan tudunk AI-jal tartalmat gyártani. Hanem ott, hogy megtanuljuk: nem minden prompt éri meg.
(Szerző: Kőteleky Aywee, BOOM THE AiGENCY – Founder, Co-creative & Ai Technology Director)