Hogyan kapcsolódik össze a pszichológia és az egészséges életmód, és miért nem elég csak edzeni vagy étrendet váltani, ha valódi változást szeretnénk elérnia a mindennapi stresszkezelésben, tudatosságban és egészségben? A MINDiet az egészség fogalmának új, innovatív dimenziója, rámutatva, hogy a test és a lélek szoros kapcsolata elengedhetetlen a valódi jólléthez.
KŐSZEGI ANDRÁS
Régóta figyelem a tevékenységedet és nagyon érdekes, hogy pszichológusként foglalkozol az egészséges életmóddal, miközben ezt általában úgy közelítik meg, hogy fitness bérlet, konditerem és varázs étrend. Az úgynevezett egészséges életmód megközelítést meglehetősen provokatívan teszed.
KASEK ROLAND, MINDiet, PSZICHOLÓGUS, PSZICHOFIZIÓLÓGUS
Ez egy elég magas labda, köszönöm! Azért tart itt a világ, mert hétköznapi módon közelítik meg ezt az egész témakört is és pont a lényeggel nem foglalkoznak. Nem pszichológusként mondom, hogy a pszichológia a lényeg, hanem pszichofiziólógusként mondom, hogy
a psziché és a fiziológia egyszerre fontos
a megfelelő sorrendben. Hiába foglalkozom csak a testtel, ami az étrend és a mozgás, hogyha nem foglalkozom megfelelően lélekkel. Ez az egésznek a lényege, hogy amíg a lélek nincs a helyén, addig akármit etetek vele, meg akármennyit mozgatom, igazából, ha rosszul érzi magát, akkor talál majd másik kiskaput – ami általában valamilyen mesterséges örömforrás lesz – azért, hogy elviselhetővé tegye azt a stresszt, ami egyébként minket egyre nagyobb mértékben ér.
Van a régi klasszikus mondás, hogy ép testben ép lélek, de vélhetően fordítva is igaz, hogyha nem ép a lelked, akkor nehezen bírod rá magad az eredményes mozgásra, életmódra.
Ez egy gyakran félre fordított idézet, az eredeti az úgy hangzik emészhető fordításban, hogy imádkozz, legyen egészséges lélek az egészséges testben. Ezek a jól hangzó jelmondatok gyakran válnak a kuruzslók eszközévé, amikor éppen azt akarják bizonyítani, hogy nekik mennyire igazuk van, mennyire megbízhatóak. Hoznak valami ismerős, megbízható gondolatot, vagy celebet, amitől megbízhatóbbank tűnnek a kommunikációban. Tudományos háttérrel pontosan tudjuk, hogy az élettan extrém kivételektől eltekinve, ahol érvényesülhet a placebo hatás, nem bizalmi kérdés. Hogyha valami mögé nem tudunk tudományos eredményt tenni – és nem az ipar által szponzorált kutatásokról beszélek, hanem a valóban tudományos igényességgel, etikusan végzett kutatásokról – a hatás alátámasztására,
akkor az csak egy vélemény, és az lehet bárkinek.
Például pont a testedzéssel kapcsolatos kutatás mutatta meg, hogy könnyen sokkot kap közben a szervezet, és utána a nyugalmi anyagcsere energiaszintjét akár napokra lecsökkenti. Tehát valójában az a kalóriadeficit, ami megjelenik az edzésben, az utána az energiavisszatartás miatt valójában egy kalóriatöbbletet okoz. Pontosan tudjuk tehát, hogy régebben miért tapasztaltuk mi is azt, hogy amikor valakit edzeni engedtünk, az sokkal lassabban állította helyre az egészségét, mint aki csak kevesebbet ült. Az edzés, sportolás is fontos persze, csak megfelelő helyen és megfelelő célból kell használni.
Ez nagyon érdekes, de maradjunk még az alap problémánál, mert kimondtad a varázsszót, hogy stressz. Nyilván elképesztő közhely, de valóban elképesztő gyorsan változik minden. A legfiatalabb generációnak meg egész egyszerűen tragikus a helyzete a digitalizáció nyújtotta „always on” állapot miatt. A jelenkor életmódjának a legnagyobb egészségügyi problémája a stressz?
A stressz oka és következménye is.
A feldolgozhatatlan mennyiségű információ áradat, inger és változás.
Az biztos, hogy egy nagyon masszív tényező.
A stressz olyan szinten van jelen az életünkben, ahogy eddig még evolúciós értelemben soha.
Egyrészt sokkal kisebb alapterületen sokkal több ember él. Ez már önmagában is stresszforrás, mert erre vagyunk kódolva, hogyha társas közegben vagyunk, idegenek között, akkor keressük a kerülendő veszélyforrásokat és több a lehetőség konfliktusra is. Nyilván ezt megoldotta a civilizáció, mert itthon nyugodtan kimehetek az utcára, de önmagában már a társas közeg is stresszforrás, egymás feszültsége is fertőz. Ebből bejönnek a lélektani tényezők, például, hogy mit fog majd gondolni rólam a másik, bejön az, hogy én mit gondolok magamról közben.
Erre tett rá egy nagy lapáttal az elmúlt néhány év létbizonytalansága, a közvetlen vészhelyzet, valamint a közösségi és hagyományos média által generált pánik.
A legfontosabb valójában ebből az, hogy a stressz az tulajdonképpen az, amit az ember szubjektíven stresszként él meg. Az a fajta alkalmazkodás, amire egy stresszreakció felkészít, az a testnek egy fiziológiai válasza. Tehát az én lelki állapotom a testemet készíti fel arra, hogy képes legyek jobban alkalmazkodni, megküzdeni a helyzettel. Ebből jön a nagyon gyakran túlhasznált mondás, hogy „ütsz vagy futsz?”, de azért van még ezen kívül néhány más lehetőség is persze. A legnagyobb probléma az, hogy ezt a fajta felkészültségi szintet, amit a test létrehoz arra, hogy fizikailag alkalmazkodjak a környezetemhez, azt utána valójában egy ülő munkával és egy krémessel oldjuk meg. Tulajdonképpen
evolúciós értelemben nem történik meg a stresszlevezetés, az alkalmazkodás,
mert elolvasok egy e-mailt és megkapom a szervezetemből a felkészítést arra, most egyszerűen fogalmazva, hogy üssek vagy fussak, de ehelyett ülök és rágcsálok, „kezelem” a stresszt, ahelyett, hoggy megküzdenék a helyzettel.
Pörgetik a TikTok videókat.
Az már a „stresszkezelés”.
Miközben belül borzasztó nagy feszültséget okoz.
Így van, másrészt ez az el nem használt energia, ami az alkalmazkodáshoz kéne, és az ehhez szükséges hormonális változás idővel okoz egy hatalmas feszültségfelhalmozódást. Emiatt az ember rátanul megtalálni magának azokat a mesterséges örömforrásokat, amik a lehető legkönnyebben okoznak egy pillanatnyi enyhülést, kilépést a feszültségből.
A mesterséges örömforrások elérhetősége, ahogy a stressz mértéke is, sosem voltak még ilyen magas szinten.
A leggyakrabban túlhasznált kedélyállapot javító az maga az étel, és persze minden más, ami dopaminfelszabadulást okoz, az tulajdonképpen ezt a szubjektív stressz élményt enyhíti, fedi el. Gyakori a „Hide the Pain Harold” kategória: mosolyog,
kívülről úgy látszik még saját maga számára is, hogy minden rendben, de közben tombol benne minden,
csak azt épp nem érzékeli, mert finom a krémes. Ezért kellett nekem is nagyon sokat foglalkoznom azzal, hogy hogyan kapcsolom össze az élettant a pszichológiával, mert valójában
ezek a pszichológiai jelenségek hosszú távon élettani változásokat okoznak,
amikor tartóssá, patológiássá válik a stressz. A túl sok bármiből általában pedig már káros is. Például a kortizol gyulladás-csökkentő hatása idővel gyulladás-serkentővé válik, mert egyszerűen eltompulnak a receptorok, és akkor hiába van sok kortizolom – aminek a túltermelése idővel mellékvesekéreg kimerüléshez is vezethet – mégsem működik, gyakorlatilag nem tud érvényesülni a pozitív hatása. Ezzel együtt a kortizol megemeli a vércukorszintet, a vércukorszint emelkedése inzulinfelszabadulást okoz, és meg is érkeztünk a metabolikus szindrómához, mert a hízás mellett gyakorlatilag folyamatosan túlpörgetem a szívemet, a vesémet, a hasnyálmirigyemet, a májamat, túlpörgetem szinte az összes szervemet, és még csak nem is tudok róla. Így érkezünk meg oda, hogy egy vérvétel esetén milyen hormonokat és egyéb biomarkereket nézünk meg mindenkinél nemtől függően és függetlenül is pusztán azért, hogy lássuk, hogy milyen állapotból indulunk és milyen eredményre számíthatunk majd annál, akivel elkezdünk dolgozni.
Nagyon tudományosak lettünk, most visszamegyek a hétköznapok megértésének a szintjére. Régóta az egészség és az egészségügy lenne a téma, de valójában betegség és betegségügy van. Nem tudom a pontos statisztikát, a magyar férfiak jelentős része nem éli meg a nyugdíjas kort sem, de akik elérik a nyugdíjkorhatárt, azoknak is a fele valamilyen komoly betegséggel küzd, tehát inkább élünk betegségügyben. Az nagyon érdekes, hogy ezt a társadalom nehezen fogja meg, és miközben szenvedünk tőle, mégis ugyanazokat a dolgokat csináljuk és mégis egy jobb eredményt remélünk.
Ez így van. Talán hihető statisztika, hogy Magyarországon a várható egészségben töltött évek száma átlagosan 62,5 év, a nők ebben egy picit jobbak. Az is igaz, hogy nyugdíjas korára gyakorlatilag majdnem minden második ember vagy krónikus beteg, vagy cselekvőképtelen, vagy már ki is csekkolt. Rosszmájú megjegyzés szokott lenni, hogy azért emelik a nyugdíjkorhatárt, mert az orvostudomány egyre tovább tartja életben az embereket.
Hogy ne legyen az államnak költsége.
Amit én igazából problémának látok, ez egy alap emberi tulajdonság, ahogy
a személyes felelősség kérdését megpróbáljuk minél egyszerűbben megválaszolni,
tehát, hogyha velem elhitetik, hogy ha én bekapok egy tablettát, attól én jobban leszek, akkor azt fogom választani, ahelyett, hogy mondjuk kihagynék az étrendemből valamit, ami miatt azt a tablettát szedni kell. Amikor kettes diabéteszben azt látjuk, hogy valaki adja magának az inzulint, de azért a krémest megeszi. Érdekes, paradox helyzet, hogy ahelyett, hogy felfogná, hogy az az ő számára már mérgező a krémes, ahelyett az „ellenanyagot” szúrja be magának inkább, és akkor
lényegében nem a saját állapotát kezeli, hanem azt a szokást, ami azt az állapotot előidézte, hogy közben azt a szokást folytathassa.
Ezért kell a lelkiállapottal kezdeni, mert akkor a krémes szükségtelenné válik.
Most sokan beszélnek róla, divatos szó lett a tudatosság. Amiről beszélsz az a test, az elme és a lélek egyensúlya. Nem tudom, hogy van-e egyensúly?
Minden élő szervezet erre törekszik, tehát valamiféle egyensúlyi állapot az mindig lesz. Itt az
a kérdés, hogy mivel ellensúlyozom az egyensúlyt borogató hatásokat,
milyen tevékenységeket, szokásokat vagy kémiai anyagokat juttatok be ellensúlyként. Pont ezért mi nem is egyensúlyról beszélünk, hanem arról, hogy legyen egy megfelelő lelkiállapot, ami majd létrehozza a fizikai valóságunkban a harmóniát.
Mi éri ebből a hármasból a legnagyobb támadást, tehát a testünket, az elménket, vagy a lelkünket pazaroljuk leginkább?
Nagyon torz képet ad az, hogy Magyarországon vagyunk. Nemrég hallottam egy kabaré tréfát, hogy ide könnyű beilleszkedni, hogyha olyan helyről jössz, ahol az emberek szintén szomorú arcot vágnak a nap 24 órájában. Saját kutatásunkban is azt mértük, hogy
a magyarok önértékelése elmarad a nemzetközi átlagtól,
tehát van egy olyan meghatározottság, ami miatt én azt gondolom, hogy Magyarországon biztos, hogy a lelkiállapot az elsődleges, amivel foglalkozni kell. Másrészt azt is tapasztalom, hogy ha valaki már kellően fellelkesült, amikor foglalkozom vele, akkor lehet látni, hogy mikor érkezik meg a testébe és a folyamatba, mi az a pont, amikor a saját terveinek és céljainak lelkileg is mögé áll. Olyan fiziológiai változás is történik, ami azonnal észrevehető.
Amíg a lelki oldalát nem rakjuk rendbe, addig folyamatosan kihasználja majd a testét,
hiszen a test is tud hatni a lelkiállapotra, többnyire persze a test romlásának az árán. A tudatosságról, amiről már beszéltél, arról az a rossz hírem, hogy tudás nélkül nem működik. Amikor nagyon hangosan mindenféle megbízható információkkal jönnek emberek, én pontosan szeretném látni azokat a kutatásokat, amikre ők hivatkoznak, mert valódi tudományos igényességgel megszerzett tudás nélkül a tudatosságnak semmi értelme.
Az emberek jelentős része valamilyen közösségben éli a mindennapjait, legyen az home office-ban egy digitális kapcsolat, vagy valós fizikai munkahely, meg kell élni ezt az egészség, test, lélek, elme egyensúlyt. Divatos HR-es kifejezés a vállalatoknál a wellbeing, amit én sokszor inkább egy buzzword-nek látok, mint egy valós eredményeket hozó területnek. Te hogyan látod?
Jól látod,
sokan csak az employer branding oldalról ragadták meg a wellbeinget,
hamar legyen kipipálva, aztán van mit mondani a toborzáskor. Azért látok már jó példákat, van, aki tényleg komolyan veszi a kérdést, próbál a lehetősége szerint legjobban válaszolni. Mi a természetes egészséghelyreállítás oldaláról közelítünk tanácsadóként is, ezt egészíti ki az egészségmegőrzés, és azt is gyorsan fel tudjuk mérni a teljes állományra vonatkozóan néhány kérdésből, hogy kinek melyikre van szüksége. Könnyebben tudunk együttműködni olyan vezetővel, aki már wellbeing-programot működtet, mert az egészégmegőrző szolgáltatásokat már használja és az ergonómiai szempontokat is figyelembe veszi. Alapvetően ez nem is feltétlenül forrás kérdése, mert a gyümölcsnaposok is költenek, csak hát nem biztos, hogy ez lesz a legokosabb költés, ha a pszichofiziológiai szempontokat és a hosszútávú hatásokat is figyelembe vesszük.
Az egészség a munkavállaló egyéni felelőssége, a munkavállaló egészsége pedig a vállalat érdeke.
A lényeg az lenne, hogy megtérüljön a befektetés, és minél kevesebb legyen a betegnap.
Vannak erre számítások, hogy minden betegségben eltöltött nap mekkora gazdasági kárt okoz. Erről nagyon sokat beszélünk az egészségügy kapcsán is, hogy a megelőzés, a szűrés mennyivel olcsóbb lenne rövid és hosszútávon is, mint a betegségeknek a kezelése. El is érkeztünk a pénzhez is, mert arról is sokat beszélünk, hogy a felszabaduló államkötvény pénzek majd 2025-ben milyen befektetésekben, hol találják meg a helyüket. Ez csak azért hozom ide, mert nagyon érdekes, hogy ebből mindig kimarad a saját egészségünk. Nem invesztálunk magunkba. Nem számoljuk ki a saját egészségünkbe, jóllétünkbe való invesztíciót, hogy annak mi lehet majd a hozama.
Erről fog szólni a következő egészségnapunk, ami a „Roarrrrr” címet kapta, és valóban, itt a befektetésről és a megtérülésről lesz szó. Aki tudja, hogy mit jelent egy krónikus betegség, az valószínű, hogy egyetért azokkal a statisztikákkal, amik azt mondják, hogy abban az évben, amikor érzékelhetővé válik a panasz – tehát már valahol fáj vagy vérzik – és elkezdődik az okok felderítése, több száz nap is lehet, mire eljutunk egy pontos diagnózisig és a kezelésig. Próbáljuk meg ezt egy kicsit életszerű kontextusba helyezni, mert
még mindig azt hisszük, hogy a baj csak mással történhet meg.
Én is ültem már az ágy szélén, sokan vagyunk így ezzel. Ki az, aki szeretne több száz napot azzal foglalkozni, hogy ül az ágya szélén és fogalma nincs, mi van vele, viszont dolgozni nem tud, mert éppen szédül, kidurran a feje és még sír a két gyerek is?
Ilyenkor az embernek nem az az első gondolata, hogy a főnökének fontos projektet tovább vigye,
pedig tegnapelőtt még úgy volt. Ezt érdemes lenne innen is megközelíteni, és ezért fontos, hogy megoldást szállíthassunk tüneti kezelések helyett. Nem mondom azt, hogy minden baj megelőzhető, de azt viszont mondom, hogy ha időben észleljük a laboreredményben, hogy valami egy kritikus határt közelít, vagy átlépett, akkor időben utána lehet menni, mert még nem fáj és nem vérzik. Ehhez persze egy hétköznapi menedzserszűrés irtó kevés lesz. Főleg, amikor azzal érvelnek mellé, hogy olcsó. Egy pártízezer forintos vérvételből mire bármi kiderül, az már nagyon késő lehet, de az is igaz, hogy sok esetben az ár sem garancia, sőt.
Voltam alap menedzser szűrésen és megkérdeztem, hogy XYZ fontos vizsgálat ebben benne van-e, és mondták, hogy azok nincsenek, azok már a vállalati szűrésen túl vannak.
A korai felfedezés, korai kockázatértékelés gyakorlatilag teljesen kimarad, tehát az emberek azért, mert
nem hajlandóak többet befektetni az egészségbe, gyakorlatilag nagyon sok esetben vakon maradnak.
Miközben ráadásul úgy érzik, hogy tettek az egészségükért, hiszen elmentek a szűrésre, csak egy olyan szűrést választottak (helyettük), ami alig mutat meg valamit, illetve amire már mégis megmutat valamit, addigra már elég nagy a baj.
Kijelenthetjük, látható, hogy a saját egészségünkbe a befektetés az minimális.
Így van, sőt, gyakorlatilag nem a megtérülés, hanem a veszteség minimalizálása oldaláról vizsgáljuk a kérdést. Úgy kezeljük az egészség témát, mint hogyha az egy olyan szükséges kiadás lenne, amit minimalizálni kell, mint a rezsit vagy az adót, holott
ez valójában egy megtérülő befektetés, amint jól csináljuk.
Nálunk sokkal fontosabb volt az, hogy hamarabb legyünk jók egészséghelyreállításban, amit egyébként objektíven – például a gyógyszerezés szükségtelenné válásában, máshol meg egyéb fiziológiai változóban, például vérnyomáscsökkenésben – mérünk, mint az egészségmegőrző célú szolgáltatásokban. Azt lehet tudni, hogyha valakinek százötvenes volt a vérnyomása, amikor elkezdtünk vele dolgozni, és három hónap múlva már csak százhúsz, akkor ott valamit jól csináltunk és akkor már valószínű, hogy nem lesz szükség ugyanannyi vérnyomáscsökkentőre, mint előtte. Utána már elég lehet jógázni, meg légzőgyakorlatozni, mert egészséges, van mit megőrizni.
Érdemes lenne erre is inkább befektetésként tekinteni, mint költségként.
Így van. Gyakorlatilag mi a legnagyobb falattal kezdtünk, tehát ott van a legnagyobb megtérülés, ahol a gyógyszerért sem kell fizetni, ahol nincs bennem folyamatosan az ideg, hogy bármikor megállhat a szívem, hogyha véletlenül elhagytam a gyógyszert, esetleg elfelejtettem bevenni. Ezek fontos dolgok, ezzel kezdtünk és most rakjuk köré azokat a szolgáltatásokat, amivel kapcsolódni tudunk egy wellbeing programhoz, vagy át tudjuk majd alakítani azt a wellbeing programot, ami jelenleg nem termel elegendő hozamot.
Annak a konferenciának, amit most csináltok és valójában egészségnapnak hívjátok, mi a legfontosabb üzenete, hívó szava, ami miatt ott kell, hogy legyünk, és ezt a befektetést meg kell, hogy tegyük.
Éppen január van, mindenki megfogadta, hogy most aztán majd foglalkozik magával. Szerintem kezdje mindenki azzal, hogy megnézi, hogyan kell az egészséget profi módon, tudományos alapossággal megközelíteni, és utána döntse el, hogy először fitness bérletet vesz, vagy mondjuk többet költ diagnosztikára, vagy beugrik hozzánk egy állapotfelmérésre – mondjuk utóbbiban van diagnosztika is bőven. A biztonság kedvéért ajánlom, hogy várjanak addig a fitness bérlettel, vagy a fogyókúrás porok megvásárlásával, amíg minket meg nem hallgattak és csak utána döntsék el, hogy tulajdonképpen mivel és hogyan szeretnének foglalkozni, mire költenek és miért.