RUPERT MURDOCH FIA TÁVOZOTT A FOX TELEVÍZIÓT IS TULAJDONLÓ MÉDIAVÁLLALAT IGAZGATÓSÁGÁBÓL
James Murdoch 615 ezer dollárt adott Joe Biden, a demokraták várható elnökjelöltje kampányára.
TEVAN IMRE LETT AZ INDEX FŐSZERKESZTŐ HELYETTESE
Tevan Imre korábban már több mint hat éven át töltötte be ezt a posztot.
80 ÉVES A VILÁG LEGHÍRESEBB RAJZFILMNYULA, TAPSI HAPSI
Bámulatos sebességgel lett a Warner Brothers vezető márkája.
ÚJSÁGÍRÓ-SZERKESZTŐ KÉPZÉST INDÍT SZEPTEMBERTŐL A KÖZMÉDIA ÉS A NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
A hallgatók átfogó elméleti és gyakorlati képzésen sajátíthatják el a közszolgálati újságírás és a szerkesztés ismereteit.
HÁROM SZUPERPRODUKCIÓJÁNAK PREMIERJÉT IS ELHALASZTJA A DISNEY
A vállalat az egyesült államokbeli koronavírusos esetek számának növekedésével és a világjárványnak a filmgyártásra gyakorolt hatásával indokolta döntését.
CSÖKKEN A HAGYOMÁNYOS MÉDIA FOGYASZTÓINAK ARÁNYA AZ INTERNETHEZ KÉPEST
Az internetezők fele már lényegében egyáltalán nem a tévéből, a rádióból vagy a nyomtatott sajtóból tájékozódik.